Bóbiták márciusa

Ebben a hónapban folyamatosan nyomon követtük a tavasz érkezését. Séták alkalmával közvetlenül tapasztalhattuk meg az ébredő természetet.

A közlekedési témakör keretében megismertük a gyalogos közlekedés szabályait, ellátogattunk egy helyi autószervizbe, utaztunk autóbuszon, foglalkozásokon rendszereztük a közlekedési eszközöket különböző szempontok szerint.
Rendőrség szervezésében előadáson vettek részt a nagyobb gyerekek, ahol a gyalogos és kerékpáros közlekedés szabályait ismerhették meg vetítés segítségével. Egy másik alkalommal ezt gyakorolhatták is egy rögtönzött kresz-pályán, rendőr néni vezetésével.

Március 15-i megemlékezést a csoportban is megszerveztük, büszkén viselték a kokárdát, a nagyobbak a községi ünnepségen is részt vettek.

A Víz világnapja alkalmával egy közeli patakhoz mentünk, ahol szomorúan láttuk, hogy az emberek mennyire nem vigyáznak vizeinkre, hiszen rengeteg szemetet dobáltak bele. Néhányat próbáltunk ?kipecázni", de sajnos ez nem elégséges. Sokat beszélgettünk a vizek tisztaságának megóvásáról, a vízzel való takarékosságról.
A nagycsoportos gyerekek számára elkezdődtek az iskola által szervezett "Manó-tanodai" foglalkozások, és játékos formában ismerkedni kezdtek az angol és német nyelvvel.

Logopédusunk és a fejlesztő pedagógusunk nyílt napot szervezett a foglalkozásokon részt vevő gyermekek szülei számára, de sajnos kevesen éltek a lehetőséggel.