Kupavár

Kupavár - Nemzeti Emlékhely

Szent László királynak köszönhetjük, hogy az általa alapított (1091) - romjaiban is lenyűgöző - bencés apátság fénykorában a francia?magyar kultúra páratlan ötvözete lehetett.
A király a franciaországi Saint-Gilles-i apátság szerzeteseit hívta ide.

Somogyváron a középkor jelentős kultikus és kulturális központja alakult ki, s az 1220-as évektől már a vármegye okiratainak első letéteményese is volt. A környék lakói szőlőműves hospesek, akik virágzó gazdálkodást valósítottak meg. A városiak a településen keresztülvezető hadiutat használva élénk kereskedelmet folytattak, az itteni bor Fehérvárra, Budára és Szegedre is eljutott. Az összeköttetést segítette a -nemzetközi- zarándokforgalom, emellett az apátság bencés szerzeteseinek közvetlen kapcsolata a Földközi-tenger melléki Saint-Gilles-i apátsággal.

A magyar és az európai szellem találkozásának köszönhetően ötszáz éven át Somogyvár az országrész szellemi - közigazgatási központja volt. A levert Koppány vezér ma élő utódai büszkék arra, hogy a szülőfalujuk egykor ? nemes egyszerűséggel mondva - Somogyország közepének számított. A Szent István és Szent László korából örökölt országos politika Somogyvárt - mai fogalmaink szerint fél országrészt irányító - megyeközponttá tette. Méltán lett a feltárt rom - Pusztaszer és Mohács után - nemzetünk harmadik történelmi emlékhelye.

1972-ben kezdték meg az apátság régészeti feltárását. A munkák közel két évtizedig tartottak. Az alapítás 900. évfordulóján, 1991-ben nyitották meg a romokat a látogatók előtt.
1983-tól történelmi emlékhely.

1989-től évente megrendezik az alapító Szent László neve napjához (június 27-i) kapcsolódóan a Szent László Napok rendezvénysorozatot.

Látogatóközpont nyitvatartása

Somogyvár, Szent László Nemzeti Emlékhely

LÁTOGATÓKNAK

KAPCSOLAT

Bogdán Hajnalka létesítményfelelős
E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Telefon: +36 70 197 9902

MEGKÖZELÍTÉS
Cím: 8698. Somogyvár, Besliahegy 64.
A látogatóközpont Somogyvár külterületén, a főút mellett található. A belépőjegy a romkertbe itt vásárolható meg és a romkert is innen közelíthető meg.

NYITVA TARTÁS
március 15 - május 31.: 09:00 - 17:00
június 1 - augusztus 31.:  10:00 - 18:00
szeptember 1 - október 31.: 09:00 - 17:00
november 1 - március 14.: 10:00 - 16:00

Pénztárzárás a nyitva tartási idő befejezése előtt 30 perccel.

JEGYÁRAK A LÁTOGATÓKÖZPONTBA ÉS A ROMTERÜLETRE
Felnőtt: 1200 Ft
Diák vagy nyugdíjas: (diákigazolvánnyal, illetve nyugdíjas OEP igazolvánnyal): 600 Ft
Családi (2 felnőtt és két 14 év alatti gyermek): 2500 Ft
Felhívjuk a Tisztelt Látogatók figyelmét, hogy a bankkártyával történő fizetés jelenleg nem lehetséges. Szíves megértésüket köszönjük!

PROGRAMOK
Állandó kiállítás
A látogatóközpontban interaktív kiállítás tekinthető meg a somogyvári bencés apátság történetéről és az alapító Szent László királyról, a szent és az uralkodó kettősségét vizsgálva.

Oktatási intézmények ingyenes utazására jogosító nyomtatvány (fogadónyilatkozat) megtekinthető és letölthető az alábbi linken!

Itt megtalálhatja az utazáshoz szükséges fogadónyilatkozatot letölthető formában (doc).

Egykori bencés apátság, Somogyvár

A XI. században emelt, román stílusú és gótikus átépítésű bazilika és apátság romjai mellett felszínre hoztak egy temetőkápolnát, temetőt, és az egész az épületegyüttest körbeölelő középkori várfalat. Az apátság révén Somogyváron a középkor jelentős kultikus és kulturális központja alakult ki. A feltárt, és helyenként rekonstruált romokat ezért 1983-ban nemzeti történelmi emlékhellyé nyilvánították.Az egykori bencés apátság régészeti feltárása 1972-ben kezdődött. A munka, a helyreállítás majd két évtizedig tartott. A hagyomány szerint a szlavóniai hadjáratából hazatérő Szent László király a Várhegy alatt elvonulva fogadalmat tett, hogy itt bencés rendi apátságot alapít. Az 1091-ből származó alapítólevélben a király a franciaországi Saint Gilesből származó bencés rendi szerzeteseknek adományozta a várdomb délkeleti részén felépített, és Szent Egyednek szentelt hatalmas templomot és az apátságot, sőt saját temetkezési helyéül is ezt a szent helyet, a Kupavárhegyet jelölte meg.

Forrás: epulettar.hu

infoblokkInfoblokk honlapra

logo-befektetes

logo-szechenyi

logo-magyary

lofo-eu

2020regionalis-logo2

elado ingatlanok

Galéria

Ami megdobogtatja a szívünket

Kormorán:
Somogyvár visszavár
c. dala

Ki olvas minket?

Oldalainkat 34 vendég és 0 tag böngészi